Megváltás - disztichon
Létezik ember – a kín és fáj szava Őt megalázta,
és a kereszten a vér felvitetett – az a bér.
Isteni karja a forró tűzszeretés aranyával
átkarolón kifeszült, és a szivünkig elért.
Ő Koponyák hegye sok népének erős-karu vára,
csúf szavak embere bántotta, de volt, aki hitt
Benne, – szivét ugyanúgy átjárta, a tőr tüze vágta,
és akik ismerik Őt: ők ama szent fiak itt.
Kéz sebe és feje rőt tüskés koronája fölötti
borzadalom heve, félelme, amint csak a tőr
tud behatolni a lelkeknek labirintusa mélyén
eltemetett tudományhelyre, – de az csupa kő.
Senki se tudta, hogy Isten volt maga Ő, Ki az egyszülött
árva Fiú gyerekét küldte a félelem, és
rettenetes remegés helyszínre – ezernyi veszejtő
démoni lény seregén, – át a vad élc delején.
Tervei így sikerültek – bíz a Fiát megalázni
merte a rút, buta és nemtelen ember előtt.
Bűntelen így lehetett – annó – szeretett Csemetének
érdemek útjain át verni le démonerőt.
