Egyedül

 EGYEDÜL
Közös a sorsunk: az alkotás mezeje
Hová visz gömbdimenziód kereke?
Parttalanul bele a mindenségbe?
Nyújtsd felém kezed, keresztezd utam
Nézd… lassan kiszárad a kutam!
Hisz Te öntözted reménnyel a kertem
Ihletet - üdvözülten - tőled vettem
Bilincsbe ver a náladnélküliség…
Magánytüzemtől versbozótom kiég
Kóválygok kereslek dzsungelekben
Darwin kertjében majommá lettem
Kiálts hogy ne legyek már olyan árva!

(Bár csak magam juthatok feltámadásra)

 

 

 

 

Vadrózsa

Világodba én nem jutok:
vadrózsa lettem a réten,
kék szemed felé ha futok, -
töviskezemmel nem érlek.

Vándorútra tévedt szívem
távoli tengerre kúszna,
lángomtól megtisztul minden:
lelkek purgatóriuma.

Vetnélek tüzes ágyamra,
szúrna szerelmem tüskéje,
szögeznélek ég aljára, -
ölelne a naplemente.

Rózsatengeremen ringna
keringőt a Hold sajkája,
tüzesen terülő tinta: -
lobog a  szerelem lángja.
 

Menedékében

 MENEDÉKÉBEN
A lelkem felnő, mint virág -
a völgy-hidegben tündököl,
és vágyak sziklaszirtjein
feloldó vére bűnömön:
suhanó kendő balzsama, -
száll vigasz, mint a hűs öröm.
Majd szikra gyúl az éj szemén
s dagadó pára: könnyözön
lepi el arcom válaszul, -
szeretete lesz bűvköröm,
és zsebbe rejt egy éjszakán:
ne lepjen el a földgöröngy.

/Megadott szavakból: lélek, virág, szikra, kendő, hideg, zseb, válasz, vigasz, ne, majd /

bZs   

Felemás tavasz

 FELEMÁS TAVASZ

Dalom szárnyalni szeretne égen,
sötét árnyakkal viaskodik az ész,
baljóslatú felhők szállnak az éjben,
fejem fölé terpeszkedik a vész-

madár harsogó dala – rikoltoz,
vajúdó világot csókol napsugár,
részegen keringőző fák sírbolton
ugrándoznak kábultan és bután.

Felemás tavasz kétszínű maszkban
egyik kezével ad, másikkal rabol:
mit elvetett az esztelen gyűlölet -
dicsősége helyett most meglakol

az ember, kiguberált természet
könyörtelen adósát ringbe hívja:
megfizetteti a rablott kincseket -
büntet mielőtt lökne a sírba.

Felemás tavasz sápadt napfénnyel
cicázgat a vajúdó világ fején:
egyik kezével ad, másikkal elvesz -
derűre borút hint, borúra – fényt.

bZs   

A Tavasz íze

 A TAVASZ ÍZE
Tavasz íze csorog alá a tájon
csókot lehel fák karjára a fény
rózsaszínű felhőarc - színes álmon
lustán nyújtózó ház mögött a kék

hómaradék kísértetére égből
harsogó madár éneke rikolt
csirip-csirip víg dallama szárnyal
árnyak mögött elhaló tél sikolt

naplándzsák pengéje keresztbe vágja
jeges völgyek megfagyott kévéit
bársonyszél-paplan borul a szántásra
altatva bő termés ígéretét

zümmögő kórus - méhek keringőzve
reményteljes álmukat hintik szét
dermedt csontjaimat élettel szőve
reám csókolják a Tavasz ízét.

bZs    

Tavasz-disztichon

TAVASZ-DISZTICHON

Lám, hamar új tavasz éled az emberi víg örömökre,

Búvik a múltba a tél, fárad a hókaru éj.

Nem szegi kedved a zúzmara és a fagyos sunyi rémek,

Már elosonnak a kék ég magasán - fut a szél.

Elhal a tél fagya: rémül a zord jege - fény töri össze,

Isteni dal muzsikál, sok kicsi lány dala száll.

Fények üdén citeráznak a dombokon és kacagóan

Már madarak dala száll, sárga aranyban a táj.

bZs

Apokalipszis

 APOKALIPSZIS

Álmok riannak hasadó tavaszban
hasadóanyag illanó magasban
reccsen a fáknak kérges valója
drapéria leng - halál takarója
kisikló vonat - az élet felsikolt
apokalipszis sötét lova nyihog
versenyt ügetve fakó lovassal
földnek lakóit leláncolni vassal
reng a tenger roppan a földkéreg
rikolt a halál - ragadozó féreg
rágva a lelket emészti félelem
imádkozókat övezi védelem
emberi élet szálló pici pára
derűnek ború - háború az ára
ennivalónak magas lesz az ára
Antikrisztus chip kerül homlokára
ki adni s venni élelmet szeretne
de életet étellel nem szerezhet -
kit ez időben legyőz testi kényszer
bűnbeájult világgal együtt vész el

Vadvirág

 VADVIRÁG
Eldalolom különc világát:
zuhatagon bolyongó vágyát,
odvas fakéregbe bújt tavasz,
elrejtett élete: kincs-kamasz;

Neveletlen nyers erő gőze,
vadvirág ő: erdőnek őze -
megriad, ha szellő kergeti, -
futva - szúrják eső szegei.

Lábára hurkolódott bűne
gubancolta az útvesztőbe’ -
önlelke fogságába tapad:
kinyújtott kézbe beleharap.

Bárdolatlan elme-utazó, -
sértett virág - szirmot hullató,
maga ellen fordulva lázad,
maradéka: útszéli vágyak.

bZs   

Nélküled

NÉLKÜLED
 
Felködlő arcod képe rebben,
tekintetem múltadban bolyong,
Áhítatom néz körül benned -
tűnt évek szívéből rád dobog.

Álmom megszégyenítő emlék:
félbevágott arc mosolyodon,
Hozzád ma is áradva mennék,
de lelkem elég egy pofonon.

Nem voltál több mint pásztoróra:
véges úton röpke délután,
Isten és én vagyok tudója -
hagytalak elgurulni bután.

Visszavágyó lelkemben lobban -
holt szerelmünk képe felhasít -
Tudatom szilánkokra robban:
hol mennyországom, ha nem vagy itt?

Lenni ekképp adatott

 Lenni ekképp adatott

Lenni ekképp adatott minékünk:
földi éltünk piciny csalfa láng,
rózsaszín bujkáló benti fényünk
csiklandozó nap mosolya ránk.

Örök tavaszt álmodó körúton
abroncsba zárt ég a szemgolyó,
odafelé s visszavivő úton
körforgásnyi létünk: holt folyó.

Örvénylő part messzi ábrándképen:
lélekhordalék-hegy kikötő,
kifakult virág - a rózsa - képen
tüskésen visszafenyegető.

Letépett vágyaknak temetője
kőkoporsót álmodik fölénk,
szirmait szétszóró rózsa tője -
hegyes tőrű bozótja sötét.

Lenni ekképp adatott minékünk:
földi létünk piciny csalfa láng,
viaszkönnyek csorognak miértünk,
s fölöttünk még kihajt ibolyánk.

bZs  

Jolika verse : Játékos fény-kép

Játékos fény-kép

 Színaranyát földre dobja,
kel a Nap s lenéz.
Sugárcsóvát dob a dombra,
zsarát kerítés.
Fák s a cserjés lenge árnya
udvaron beles.
Ég peremnek koronája,
óarany nemes.
Felhő fodros kazlakat rak
az égi tavon.
Szikrát vet e fény a vastag
hársfa ágakon.

Heaven verse: Ködbe veszve

KÖDBE VESZVE

Létem lyuggatott rongyai
hínárként domborulnak testemre,
hamis hajnalok színei
keserítik valóm.
Az idők napbarnította fövenyén,
gránitkönnyeket
hullajtva ballagok.
Megtalált csendem oázisára
nyomasztó árny-horizont lanyhult.
Eszeveszett szenvedélyem
kérges marokba pusztult,
remény-szomjas porcikáim
martalékaira sátrat vert
az ólomsúlyú magány.
Kietlen mezején csörgő,
hitetlenség-kard lényemre
borongás-zárkát szabott.
A régmúltban belém horgonyzott
boldogság-illat elveszett,
már csak jajongó fény-freskóként
bóbiskolva siratja
ködbe veszett emléked.

2011. január 14.

 

Nem itt (rondó)

NEM ITT
(rondó)

 Nem itt, valahol létezem,
Felszívódtam az éj falán,
Végtelenben a tű fokán - 

Várnak rám szép erényeken.
Visz a kegyelem-lendület,
Feledem földnek bánatát.
 
Nem itt, valahol létezem,
Átjutottam a réseken,
Kies fénytenger vár ott rám, 

Ringok szeráfok dallamán,
Beszippantott a végtelen -
Nem itt, valahol létezem.

Vád

 VÁD
 
Megöltél, jaj végleg megöltél - 
reményemet fojtottad – reményedet! 
Nem akartál, őrült kéjed játszott, 
de lelkemtől utálat fordított el… 
Kivillantva hát farkasfogaid… 
Disznó elé hányt gyöngyeimet 
kapargatom – szanaszét gurultak… 
könnyeim gyöngyei alant a mélyben - 
s Te odalenn, jaj, odalenn…

Az igazi győztes

 AZ IGAZI GYŐZTES

Itt hintál minden szó:
a sok-sok hivalkodó,
mint rögeszmés bolond
görcsös-sikoltozó…
  Győztesek?- csak ringyók!
- lelketlen angyalok…
- pillanat az életük, -
igazi győztes én vagyok!
  A hosszú távfutó -
s idő majd igazol:
a kitartó szeretőt…
A szeretet kitartott!
Küzdelmem végtelen
spirálján ragyogok,-
lentről sóvárognak
a bukott angyalok…
Agy-halott szeretők:
kéjesen csábítók -
síkos talajon csúszó
bolond boszorkányok!
Szívük csak temető,
s a sok eszementek
- cinkos útjaikon -
velük együtt vesznek! 

 

Te vagy...

 

TE VAGY…

Nagy lesz a tévelygések ára:
a lázadás mindig többe kerül,
mint az egyenes játszma.
Mivé nemesülhet a lélek,
vagy silányulhat önmagába’?
Lehorgadt fejjel Káinok hada
vergődik vadon bolyongva.
Messzire vetődtél magadtól:
meghasonlás éjszakáján
hasadó lélek váza a tested,
kirabolt bölcsőd imbolyog -
lökdösi sodródás orgiája.
  S a gyermek elterülve bömböl
összetört arccal a földön…
Messzire mentél, Ábeled halott!
Te vagy – gyilkos – a Káinod!

Ments meg, Uram!

 Ments meg Uram!

 (ecce homo)   

Nap alatti nappalok...
lábam kerékben topog,
negyven éve is talán,
hogy elhagytam Egyiptomot.
Egyhangúság fojtogat -
elfáradt a gondolat,
míg pusztában kerengek,
nem lelem a két kezed.
Vágyaim üvöltenek,
keserűek a vizek,
mannádat én megvetem, -
hagyma uborka kell nekem!
Egy kis hús jó volna már:
mérték nélkül tonnaszám,
míg kibugyog fülemen,
aztán meg öklendezem…
Megvakult tekintetem
Rád többé nem emelem,
Mózes hiába gagyog, -
borjúszobrot faragok!
Leülök és felkelek,
danolok, iszok, eszek,
mit csak kíván a szemem -
magamnak mind elveszem!
Így telnek a nappalok:
mókuskerékben loholok,
nincs módom kiszállni már,
- reám kárhozatod vár…
Tékozoltam kincseid,
ittam a disznók vérét,
más feleségével háltam,
hitem volt a bálványban.
Pénzért eladtam lelkemet,
korrumpáltam az eget, -
még Téged is lefizettelek,
hogy megáldjál engemet.
Ez minden, mi én vagyok…
- Nap alatti nappalok! -
Kerékbe törve a lelkem…
Ments meg, Uram – Istenem !

Ágota verse: Dal?

DAL?

Fonj be sugárral Holdanya.
Létem pislogó csillaga,
hozzád közelebb húz
a
mélykék brokát
suttogó éjszaka,
surranó lábnyoma.
Suhogó
bujkáló árny hona.
A szívem kristálypalota.
Kamrái
csipkés és törékeny
álmok
fagyott lidércek,
dédelgetett szibarita
bábok otthona.
Ó Holdanya,
vonj közel magadhoz,
hogy reggelre
közelebb legyek a Naphoz.

A tél dicsérete

A TÉL DICSÉRETE

Sötét és meleg-barna tél -
halk békédbe betemettél.
Mint medve vackában,
úgy pihen lelkem
összegöngyölve
mélységed szépségén…
- sötét és meleg-barna tél.
Csipke szemfedős arcod,
hósipkás fejed – koronám:
gyermekkort rajzolsz rám,
bársonypaplanodba
bújtatom álmom,
- sötét és meleg-barna tél…
Beléd hajtogatom magam:
puha szőrmebundádban
éveim zúzmaráját oldod.
Alkony-tüzed fénye
ünneppé olvaszt öleden
- sötét és meleg-barna tél…
 

 

Boldogság

BOLDOGSÁG

Csodás rendfenntartó egyensúlyoz
lelkemben, szárnyra kap értelmem,
liliom-ágyról ha röpít vágy hozzád,
megálljt parancsol a mérlegelő én...
Nem űzhet többé szerelem-kórság,
sem kínos érzés, öt-érzék szégyene
gurul az akarat márványasztalán...
Higgadt nyájas szavak közt bóklász
erdei kedvem. - Csendembe búvó
csermely cseng csitítva láng hevét.
Nincs végzet, új dal veszi kezdetét
- Beindul az égies földi bál: szűz
tánc - jégen piruettező kislány -
gyermekkori kép:lengő hologram
- jégvirágos tavon sikló élet, -
a mesénél is boldogabb érzet
árad valami kegyelem folytán, -
s végigtáncolok létem színpadán.