Az igazi győztes

 AZ IGAZI GYŐZTES

Itt hintál minden szó:
a sok-sok hivalkodó,
mint rögeszmés bolond
görcsös-sikoltozó…
  Győztesek?- csak ringyók!
- lelketlen angyalok…
- pillanat az életük, -
igazi győztes én vagyok!
  A hosszú távfutó -
s idő majd igazol:
a kitartó szeretőt…
A szeretet kitartott!
Küzdelmem végtelen
spirálján ragyogok,-
lentről sóvárognak
a bukott angyalok…
Agy-halott szeretők:
kéjesen csábítók -
síkos talajon csúszó
bolond boszorkányok!
Szívük csak temető,
s a sok eszementek
- cinkos útjaikon -
velük együtt vesznek! 

 

Te vagy...

 

TE VAGY…

Nagy lesz a tévelygések ára:
a lázadás mindig többe kerül,
mint az egyenes játszma.
Mivé nemesülhet a lélek,
vagy silányulhat önmagába’?
Lehorgadt fejjel Káinok hada
vergődik vadon bolyongva.
Messzire vetődtél magadtól:
meghasonlás éjszakáján
hasadó lélek váza a tested,
kirabolt bölcsőd imbolyog -
lökdösi sodródás orgiája.
  S a gyermek elterülve bömböl
összetört arccal a földön…
Messzire mentél, Ábeled halott!
Te vagy – gyilkos – a Káinod!

Ments meg, Uram!

 Ments meg Uram!

 (ecce homo)   

Nap alatti nappalok...
lábam kerékben topog,
negyven éve is talán,
hogy elhagytam Egyiptomot.
Egyhangúság fojtogat -
elfáradt a gondolat,
míg pusztában kerengek,
nem lelem a két kezed.
Vágyaim üvöltenek,
keserűek a vizek,
mannádat én megvetem, -
hagyma uborka kell nekem!
Egy kis hús jó volna már:
mérték nélkül tonnaszám,
míg kibugyog fülemen,
aztán meg öklendezem…
Megvakult tekintetem
Rád többé nem emelem,
Mózes hiába gagyog, -
borjúszobrot faragok!
Leülök és felkelek,
danolok, iszok, eszek,
mit csak kíván a szemem -
magamnak mind elveszem!
Így telnek a nappalok:
mókuskerékben loholok,
nincs módom kiszállni már,
- reám kárhozatod vár…
Tékozoltam kincseid,
ittam a disznók vérét,
más feleségével háltam,
hitem volt a bálványban.
Pénzért eladtam lelkemet,
korrumpáltam az eget, -
még Téged is lefizettelek,
hogy megáldjál engemet.
Ez minden, mi én vagyok…
- Nap alatti nappalok! -
Kerékbe törve a lelkem…
Ments meg, Uram – Istenem !

Ágota verse: Dal?

DAL?

Fonj be sugárral Holdanya.
Létem pislogó csillaga,
hozzád közelebb húz
a
mélykék brokát
suttogó éjszaka,
surranó lábnyoma.
Suhogó
bujkáló árny hona.
A szívem kristálypalota.
Kamrái
csipkés és törékeny
álmok
fagyott lidércek,
dédelgetett szibarita
bábok otthona.
Ó Holdanya,
vonj közel magadhoz,
hogy reggelre
közelebb legyek a Naphoz.

A tél dicsérete

A TÉL DICSÉRETE

Sötét és meleg-barna tél -
halk békédbe betemettél.
Mint medve vackában,
úgy pihen lelkem
összegöngyölve
mélységed szépségén…
- sötét és meleg-barna tél.
Csipke szemfedős arcod,
hósipkás fejed – koronám:
gyermekkort rajzolsz rám,
bársonypaplanodba
bújtatom álmom,
- sötét és meleg-barna tél…
Beléd hajtogatom magam:
puha szőrmebundádban
éveim zúzmaráját oldod.
Alkony-tüzed fénye
ünneppé olvaszt öleden
- sötét és meleg-barna tél…
 

 

Boldogság

BOLDOGSÁG

Csodás rendfenntartó egyensúlyoz
lelkemben, szárnyra kap értelmem,
liliom-ágyról ha röpít vágy hozzád,
megálljt parancsol a mérlegelő én...
Nem űzhet többé szerelem-kórság,
sem kínos érzés, öt-érzék szégyene
gurul az akarat márványasztalán...
Higgadt nyájas szavak közt bóklász
erdei kedvem. - Csendembe búvó
csermely cseng csitítva láng hevét.
Nincs végzet, új dal veszi kezdetét
- Beindul az égies földi bál: szűz
tánc - jégen piruettező kislány -
gyermekkori kép:lengő hologram
- jégvirágos tavon sikló élet, -
a mesénél is boldogabb érzet
árad valami kegyelem folytán, -
s végigtáncolok létem színpadán.

Marina verse: Téli hangulat

Téli hangulat   Fagyos ágyában pihen a Föld éj-sötét dermesztő jaján, halódó Hold bús árnyán sikolya némán átsöpör. Csupasz bokrok zörgő ága közt táncol a szél ibolya álmán, fagyott vesszők jeges húrján zenél angyali hírnök.

Csobad verse: Nekem a csend a zajom

Nekem a csend a zajom

 Nekem a csend a kedvenc zajom.
Olyan mély, hogy zúgásnak hallom.
Varázsát törni nem akarom.
A züllött világtól oltalom.

Itt tudom magam megérteni.
Nyugalmam nem zavarja senki.
A csendem segít megismerni
az embert, kivé kellett lenni!

Tiszteld hát a csend bölcsességét!
Lásd meg a csendesség erényét!
Tompítsd le hangod bántó élét!
Szeresd Lelked belső békéjét!   

Egy perc, és...

(egyszerű dal)

Magába merít téli éjszaka,
szél üvölt kívül s városok zaja,
szobámban álmodom:élek s lélegzem,
repülök - gyermek – égi fényeden.
Várnak odaát mesés fenyvesek,
halk remények ringatják lelkemet,
csücsülök vígan felhő szegletén -
énekelek fenn a világ tetején.

Magányosan éltem, árva sorban,
de bensőmben kincseidet hordtam,
eljöttél, s beléptél életembe:
lesújtott lényemet felemelted.
Nem nyomnak többé szürke tegnapok, -
nekem a tél is színeket ragyog…
Nem leszek többé foglya világnak:
egy perc, és jön a mennyei járat.

bZs

Cím nélkül

Én nem vagyok, úgy, mint a nagyok,
bár nevem Nagy, de nem látom -
eltakar a világ magam elől…
Hosszú az árnyam, ketrecbe zártan 
nézek, tiétek az élet, enyém a láz a hő,
ti féltek, én mint egy háztető
nehezedek rátok - lelketekre látok.
Kőtenger zúdul lefelé:a törvény -
szellem nélkül nektek csak átok...
Bár nem vagyok árva, mégis csodabogár,
ki sorsát Istenben áldja és boldog.
Ó, ti boldogok, kiknek minden kijutott!
Ha nem tudnám, hogy síkos uton
tart vonulástok, tán csodálnám,
hogy mind tiétek, mi szem szájnak ingere,
és sokszor nevetni látlak titeket,
míg én gyakorta gyógyszert szedek: Krisztust.
Reggel, este: kétszer is kapszulákat -
jót tesz az halál ellen - ha tudnátok!?
Azt hiszitek, semmim se nincsen,
és én nézlek titeket ingyen.
Ti vagytok a győztesek, a nagyok,
 s furcsálljátok, hogy egymagam vagyok.
De valaki szemmel tart engem az égből,
s habár kimaradok a cirkuszi létből:
bulikból, mikből vakon a részegegek
habzó szájjal gúnyolják a félszeget -
az ő szemükben elesett nagyot, -
köztetek én senki és semmi vagyok -,
de ha felnézek, s látom a Hajnalcsillagot,
már tudom: több vagyok és nagyobb.

Kéregszív

 Kéregszív

Hallgatásba süppedt nappalok
kilincselnek holnapok ajtaján,
feleletről álmodik a gondolat…
Jönnének keresetlen szavak
kimondani mi benned lobog,
hogy választ kapj kérdéseidre,
míg pisla élet el nem virágzik,
míg a napfény odafenn cikáz,
és kódoltan kering a véred…
Mert sejtjeidben tövis bolyong,
s halál cirkulál mióta élsz -
börtönlakó lettél hogy kijöttél
az anyai öl szabadságából…
Védett öbölben - szíve alatt -
ígéretek halmaza voltál,
de kilökődtél, megszilárdultál.
Kéregszívedre rétegekben
rakódnak a múlt fosszíliái:
vallanak hogy,- s mikéntjeidről.
Fásultságod torz  évgyűrűi
felöveznek, kínos gondolatok
másszák koponyád sziklafalát.

Kell, hogy legyen megoldás!
Menj,  kutasd a példabeszédet!
egy szó ma még megeleveníthet...
hagyd a halált, - vessen magára!
Valahol Élet vár rád, - jöjj ki hát -
a nap alól szólongatlak téged.
Keresd Őt - Ki hazavezet végre.

Jössz velem?

JÖSSZ VELEM?

Tűnő idő spiráljában
fagyott szavam szédeleg,
szélmart lelkem dideregve
karvalyálmot kerenget.
Elmealkony vére hasad,
kopik fáradtan dalom,
vetkőzve az ifjúságból
önmagam elringatom.
Naiv bizalmamnak keze
égen kapar untalan, -
jeges űrnek sűrűjében
felolvasztom magma(gam)
Szívem szeretete kopog
világ csukott ajtaján,..
Krisztusnak arca fellobog
komor égbolt fényhaján.
Felvillantja szem sötétjét
éji sugár-koszorú, -
földi létből kirajzoltan
nem öldös már szívború.
Égi létra perspektíven
léptem előtt felmered,
föllépve rá meg nem állok:
sóbálvánnyá nem leszek.
Vándorlásom itt a földön
lassan bevégeztetik, -
útjaimat a menny felé
fénycsapások kövezik.
Emberi ész és értelem
csődöt mondnak idelenn,..
látom Arcát, hallom Hangját...
vár (l)égibusz: ”Jössz velem?”

Tél öblén

Tél öblén

 
Tél öblén fodrozó fák hűs rejteke:
mesevilág csilingelő csermelye,
ezüst cseppecskék csüngenek az ágon,
szemkoszorúban szikrázva világol.

Gyémánt-öl mélyén bóbiskoló álom,
halkan ringatóz jégkoloncos ágyon.
Kongó jégsípokon orgonál a szél, -
hólepel-fényű gyermekkorról mesél.

Égi mezőn suhanó rénszarvas-szán
kolompolva zörget emlék ajtaján, -
takarómon sok kis hópehely ragyog.

 Csipkézett fehér gyolcs a szemfedelem,
- alatta szenderbe búvódik lelkem, -
kristály-zárványba zárt gyermekem vagyok.

Eltűnünk a csillagokba

ELTŰNÜNK A CSILLAGOKBA

bársony mosoly simít belül
morajló csend elszenderül
vörösen izzó hangorkán -
mélyen lelkembe kongattál
 
csermelycsobogás andalít
angyalarcú álmokat hint
éj falán oson szivárvány
reped a fénylő szívmárvány
 
nyílik remény égerburka
zölden folyó patakokba
bukik a hajnalpirkadat
ezüstmetálos pillanat
 
metszi a rózsaszín eget
sebzi tőre a szívemet
gördül égre a napkorong
hajnali első harang kong
 
izzó szívem hűti pára
nap süt szivárványvilágra
hazasuhint az ébredés
szárnyán lebben a lélek és
 
messzeségbe zuhan árnyam
fényesül a napsugárban
felszívódok az ég falán
cseppé válok a homlokán
 
könnycsepp csepeg szép kezeden
gyöngyét lelkedig lehelem
ragadjon fénye fényedhez
izzó szívem a szívedhez
 
eltűnik minden hiányom
utazunk a szivárványon
arcunkat lágy eső mossa
repülünk a csillagokba’

bZs

 

Te nem hiszed...

Te nem hiszed…

Te nem hiszed, hogy nem ragyogsz
a bánya-mélyen, kincsem!
Ha eljönnek az angyalok,
látni fogod hogy nincsen

senkid itt a föld peremén,
az állatvilág határán,
mert elengedted a Kezét,
s agonizálsz majd árván.

Megmondtam néked, angyalom:
kövesd a kék madárkát,
repülj felhők felett, bizony,
hagyd el a szürke házát…

Bár festettél egy különös
magadra szabott képet,
s hetykén lépdelsz a föld fölött,
de szíveddel nem éred

az angyali üdvözletet:
a kristály-űri tisztát, -
bensődbe írott levelet -
fénylő királyi mintát.

Lehorgadt árva jobb kezed
beleaszalva földbe,
szárnyalni vágyódó lelked
démonokkal betöltve...

Korom haján az égi fény
csak ködlő szürke hártya , -
bilincsben a szív kőkemény,
mert rajta rabruhája.

Mondanám, nem vagy egyedül,
hisz minden képmás égett, -
vetített árnyék elterül,
mert a Fény ellen vétett.

Hazugság lesz a festett kép:
lázadó emberorca…
Ne szóljon néki semmiképp
Ura, - Parancsolója!

Sötéten görgő földgöröngy, -
szilárd az akaratja, -
disznó sarától feslett gyöngy:
nincs már semmi hatalma.

Kevés itt minden szép szándék:
sötét a sír és széles…
Alászálló komor árnyék -
nem látja: keze véres.

Önzése végtelen tenger:
maga lett ő a mérce,
szép teste végleg elhever,
ha nem tér az eszére.

Ébredezz álmodból, legény!
Nincs minden veszve végleg:
eljött hozzád a Vőlegény, -
nyisd meg a szíved, kérlek.

Keresd a tiszta álmodat:
a szűzies fehéret,
hiszen vesztettél már sokat, -
nyerd vissza kék reményed!

Kegyelemért kopogtatok,
mert vágyom szerelmére…
Jöjjetek, Égi Angyalok,
s játsszatok a kezére!

bZs